|
Bemutatkozás - Laptopszalon Kft.
2011-11-11 10:56:29 | Hozzászólások: 0 | magyarország, 2010, 2009, japán, laptop, magyar, mobil, roma, web,
A Laptopszalon 2005 óta forgalmazza a legnevesebb gyártók hordozható számítógépeit, kimondottan a mobil megoldásokra szakosodva. A növekedésünk azóta töretlen, és ma már kijelenthetjük, hogy 2010 elejére cégünk a hazai notebook kereskedelem egyik meghatározó tényezőjévé vált. Jól mutatja ezt a 2009-ben eladott közel 4000 laptop és netbook, valamint az is, hogy olyan gyártók kiemelt partnerei vagyunk, mint a ThinkPad-eket gyártó Lenovo (Top Partner!), a Dell, és a japánToshiba. – Újdonság, hogy 2010-es évben a HP Magyarországgal is egyedi együttműködési és értékesítési megállapodást sikerült kötni.
Összességében tehát elmondható, hogy mind a négy prémium gyártó notebookjait és kiegészítőit is igen kedvező áron tudjuk kínálni ügyfeleinknek. A kiemelt értékesítési partnerségen kívül, még a fentebb említett gyártók szervizpartneri státuszát is megszereztük, így az esetlegesen felmerülő garanciális javításokat, karbantartásokat és bővítéseket is el tudjuk végezni. A mobil megoldások mellett természetesen a fent említett gyártók teljes termékskáláját forgalmazzuk az asztali gépektől a szervereken át a nyomtatókig, monitorokig. Az informatikai szakterületen a vásárlási tanácsadástól kezdve a beszerzések előkészítéséig és lebonyolításáig szívesen állunk ügyfeleink rendelkezésére. Kínálatunkat és árainkat – a teljesség igénye nélkül – a www.laptopszalon.hu webáruházban tekinthetik meg. Forrás: Hír-ek.hu
Kapcsolódó hírek
Hírek, tesztet, cikkek a notebookok világából: laptopkalauz.hu
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha regisztrálni szeretnéd magad, kattints ide.
Eddigi hozzászólás: "Bemutatkozás - Laptopszalon Kft."
Nincs még hozzászólás
partnereink: Da Vinci magánklinika | laptopkalauz.hu | pécsihirdető.hu | myrss.hu | Netbook-shop.hu | blog-blog.hu | forum-forum.hu |
|